Mit kezdjünk a háztartási hulladékkal?

hulladekEszünk, iszunk, szemetelünk. És miközben egyre nagyobb területen termelünk élelmiszert, egyre több helyet foglalnak a szemétből épült hegyek körülöttünk. Kinőjük az életterünket, vagy redukáljuk az ökológiai lábnyomunkat?

Felmérések szerint a megvásárolt ételek 40%-a felesleg, a szemétbe kerül, a nyugati világban évente fél tonna háztartási hulladékot „produkálunk” fejenként. Ami még arcpirítóbb eredmény, hogy a gazdagabb országokban többet költenek kukazsákra, mint a szegényebb országokban élelemre.

Bár egyre többen próbálkoznak a nulla hulladék elv megvalósításával, ez egyelőre keveseknek sikerül. Az átlagember már azzal is nagyban hozzájárul a környezetünk védelméhez, ha csökkenti a szeméttermelését, és tudatosan kezeli a háztartásában keletkező hulladékot.

Néhány ötletünk nekünk is van, ami kiindulásnak elég is lesz:

haztartasi_hulladek

  • Használjuk a háztartásunkba bekerülő tárolódobozokat, edényeket, csomagolópapírokat, gépeket, textíliákat ameddig csak tudjuk.
  • Használjuk a kihelyezett szelektív gyűjtőket! Tartsuk szem előtt már vásárláskor, hogy mi lesz a sorsa a csomagolóanyagnak.
  • Komposztáljunk! Akár a kertben, akár az erkélyen nevelünk zöldségeket és fűszereket, mindenképpen hálásak lesznek a tápanyagért.hulladek
  • Használjunk letörölhető táblákat a papírcetlik és noteszek helyett!
  • Bevásárláskor gondoljuk át, hogy biztosan szükséges-e mindaz, ami a kosarunkba került. Ha minden alkalommal 5-10 %-kal csökkentjük a kosarunk tartalmát, az így megspórolt összeget akár jótékonykodásra is fordíthatjuk!
  • Alkossunk! Kezdjük el egy apróbb ötlet megvalósításával, majd egyre kreatívabb alkotások készülhetnek a műhelyünkben. Gyermekeink energiáit is megmozgatja a közös kreatívkodás, miközben környezettudatosabbá válnak! Emlékszünk még, hogy gyerekkorunkban édesanyánk varrt nekünk zsebkendőtartót?

 

A cikkhez csatolt fotókat Gregg Segal fotográfus készítette. A képen látható személyek az egy heti szeméttermésükkel láthatóak.

Pinterest oldalunkon folyamatosan gyűjtjük a háztartási hulladék újrahasznosítására vonatkozó ötleteket, kellemes böngészést kívánunk!