Amikor a tested jelez, és te ezt akaraterő-problémának nézed

Van az a úgy, hogy reggel fejben még megvan a terv. Elindulsz egy nagy elhatározással, aztán délutánra egyszer csak beköszön a kibírhatatlan éhség, a fáradtság, vagy az ingerlékenység, ami miatt még szégyelled is magad.

Ilyenkor nagyon könnyű azt mondani: „Gyenge vagyok.” Mintha ez az egész egy jellemvizsga lenne, és te épp megbuktál. Pedig mindez nem a jellemedről szól, sokkal inkább arról, hogy a tested és az idegrendszered próbálja jelezni: valami most sok, túl szigorú vagy kivitelezhetetlen.

Amikor a tünetek „elrontják” a diétát

A fizikai tünetek (éhség, sóvárgás, fejfájás, gyengeség, feszültség, ingerültség) gyakran azért veszik el a kedvet, mert belül rögtön elindul az önvád: „nekem ez nem megy”, „akkor nincs elég fegyelmem”, „alkalmatlan vagyok”. És érthető, hogy így érzel. A legtöbben ezt tanultuk: ha valami nehéz, akkor az akaraterő kérdése. Csakhogy a testünk nem így működik.

Mi történik ilyenkor valójában?

A tested alapvetően nem szeret szenvedni. Nem azért, mert „puhány”, hanem mert a túl nagy hiány, a túl nagy stressz és a túl nagy kiszámíthatatlanság veszélyérzetet kelt benne. Ilyenkor beindulnak azok a mechanizmusok, amik a túlélést szolgálják: gyorsabban keres energiát, türelmetlenebb lesz, nehezebben marad nyugodt, könnyebben nyúlna valami azonnali megkönnyebbüléshez. Az elakadás tehát sokszor nem az akaraterő vége, hanem egy jelzés, és nem mindig finom jelzés arról, hogy figyelj, valami túl sok.

A tested tehát nem erkölcsi kategóriákban gondolkodik. Nem „jutalmaz” és nem „büntet”. Inkább próbálja tartani az egyensúlyt a különböző területeken, mint energia, biztonságérzet, terhelés, ritmus. Ha ez az egyensúly megbillen (kevesebb alvás, több stressz, kapkodós nap, ritkább evés, túl nagy szigor), akkor a test jelzései felerősödhetnek.

Három gyakori ok a háttérben (és egyik sem akarat kérdése)

A „farkaséhség” például gyakran nem „akarás” kérdése, visszajelzés arról, mennyire volt elegendő és tápláló az utolsó étkezés. Előfordul, hogy egy étkezés azért nem tart ki a következőig, mert hiányzik belőle valami, ami stabilizálna. Ilyenkor a tested nem rosszalkodik, csak gyorsan kéri újra a táplálékot.

És ott van a túl nagy megvonás élménye is: amikor valami túl hirtelen, túl szigorúan változik, a test (és a psziché) gyakran visszajelez. Nem azért, mert „szabotál”, hanem mert biztonságot keres. A szélsőséges ingadozás, a hirtelen megvonás sokaknál sóvárgást, hangulatingadozást, késztetést hoznak. Ez sokaknál egyszerűen így van: nem gyengeség, hanem terhelhetőség kérdése.

A harmadik pedig a ritmus szétesése. Amikor egyik nap minden „szép”, másnap meg kapkodás van, kimaradások, rohanás, késői evés, késői lefekvés. A test ilyenkor nehezebben tájékozódik, és gyakrabban jelez veszélyt, míg végül elfogy az a belső tartalék, amiből „kedvesen” lehet viselkedni.

Nézőpontváltás: mit tanulhatsz a helyzetedben?

Azt, hogy van tested, és nem egy gép vagy. Azt is, hogy a diéta nem egy külön világban történik, hanem a hétköznapjaidban: munkával, stresszel, alvással, érzelmekkel, logisztikával. Ha így nézed, a tünet nem „kudarcjel”, inkább információ: valami most túl sok, vagy túl kevés, vagy túl bizonytalan. És ezzel az információval jó óvatosan bánni, nem kell rögtön ítéletet mondanod magadról.

Kímélő kapaszkodó, amikor nem akarsz mindent újratervezni

Sokszor nem kell nagy újratervezés, elég annyi, ha nap érzékeny pontjaira kicsit jobban felkészülsz. Nem tökéletesen. Csak annyira, hogy a tested kevésbé érezze magát sarokba szorítva.

Például:

• észreveszed, hogy a legerősebb éhség mindig a rohanós, „majd eszem valamit” napokon jön;
• rájössz, hogy az ingerlékenység inkább estére torlódik, amikor egész nap feszültségben voltál;
• látod, hogy a sóvárgás nem rosszaság, hanem gyakran a fáradtság és kimerültség kombinációja;
• felismered, hogy nem a teljes napot kell kézben tartanod, néha elég egyetlen étkezést stabilabbá tenni;
• megfigyeled, hogy ha esélyed sincs nyugodtan enni, a tested később sokkal hangosabban követelőzik.

Ha szeretnéd, szánj rá egy percet, és figyeld meg: ma melyik jelzés volt a legerősebb, és mikor jött?

Fontos! Ha tartósan rosszul vagy, erősek a tüneteid, gyakran szétesik a „vércukorérzeted”, vagy ijesztő testi jelzéseid vannak, akkor érdemes szakemberrel is ránézni. Néha tényleg az a legkímélőbb út, ha nem egyedül próbálod kitalálni.