Amikor a tökéletesség biztonságot jelent

Van az a fajta diétázás, amikor nem is az a legnehezebb, hogy mit eszel, hanem hogy közben folyton figyeled magad. Mintha a fejedben menne egy kis ellenőrző lista egész nap: „oké volt?”, „belefért?”, „nem rontottam el?”. Mintha minden nap egy kisebb vizsga lenne!

És ha egy ponton elcsúszik valami – egy tiltott falat, egy szabályszegő döntés, egy „csak most az egyszer” – akkor nem egyszerűen azt érzed, hogy na, ez most nem sikerült tökéletesen, hanem azt, hogy akkor ennek mi értelme. Jön a „már mindegy”, és közben valahol belül te is látod, hogy ez eltúlzott reakció… csak épp nem tudod szabályozni.

A maximalizmus sokszor inkább félelmet jelez, mint szigort

A maximalizmusra könnyű rásütni, hogy „túl sokat akarsz”. Pedig sokszor inkább egy belső kapaszkodó: ha minden pontos, akkor biztonságban vagy. Ha jól csinálod, akkor nem lehet baj. Ha nem hibázol, akkor nem kell szégyellni magad, nem kell újra csalódni, nem kell megint azt érezni, hogy „én még erre se vagyok képes”. Ilyenkor a tökéletesség itt nem dísz, sokkal inkább páncél. És bár a páncél védelmet ad, de össze is rogyhatsz a súlya alatt.

Miért fárasztó száz százalékon élni?

A száz százalékos tervnek van egy mellékhatása: nincs benne hétköznapi verzió. Nincs olyan nap, amikor kicsit fáradt vagy, kicsit túlterhelt, kicsit ideges, vagy egyszerűen csak eleged van a döntésekből – amikor úgy tarthatsz pihenőt, hogy közben nem adod fel a diétádat. Így aztán minden nap teljesítened kell, és szigorú ellenőr figyel folyamatosan: te magad. Így előbb-utóbb elfogy az erő, kiürülnek a tartalékok, kimerül az idegrendszer.

A „már mindegy” pillanat nem jellemhiba, hanem logika

A maximalizmus egyik csapdája az, hogy nem tud mit kezdeni a hibával. Mert ha a mérce az, hogy „tökéletes”, akkor bármi, ami nem az, semmit nem ér. Ezen a ponton szólal meg a kemény belső hang: „Na tessék. Megint. Látod?”

És amikor jön a szégyen, az ember menekülni akar előle. Valami gyors megkönnyebbülés kell. Valami, amitől pár percre nem kell a szégyent érezni. A visszacsapás sokszor nem arról szól, hogy „nem bírtad ki”, hanem a túlfeszített rendszer egyik logikus következménye.

Nézőpontváltás: nem veled van baj, csak túl nagy a tét

Ha a maximalizmus most ismerős volt, akkor valószínűleg nem a motiváció hiányzik belőled. Lehet, hogy nem az a történet, hogy te „túl maximalista vagy”. Lehet, hogy az a történet, hogy nagyon szeretnéd, ha most végre működne. Hogy ne legyen több kör, ne legyen több kudarcérzés, ne kelljen megint újrakezdeni.

És ha ez igaz, akkor a maximalizmus nem ellenség, akit le kell győzni. Inkább egy jelzés: biztonságra van szükséged. Olyan rendszerre, ami megtart akkor is, ha nem tudsz mindent kézben tartani.

A kérdés ilyenkor nem az, hogy „hogyan legyek lazább”, hanem az, hogy hogyan lehet olyan tervem, ami nem omlik össze attól, hogy emberi napjaim vannak.

Az „elég jó” diéta nem egyenlő a feladással!

Az „elég jó” nem azt jelenti, hogy „akkor mindegy”. Az „elég jó” diétázás sokszor egy olyan megállapodás magaddal, ami nem romantikus, csak reális: vannak napok, amikor többre van kapacitásod, és vannak napok, amikor kevesebbre. És ha a terved mindkettőre ad valamilyen verziót, akkor nem kell minden elcsúszásnál újrakezdened a diétádat.

Például:

• vannak „könnyű napok”, amikor megy a figyelem – és vannak „nehéz napok”, amikor csak a legegyszerűbb verziót tartod
• ha elcsúszik valami, nem bünteted magad, csak visszatalálsz a következő étkezésnél
• ha beindul a belső szidalmazás, nem próbálsz rögtön erős lenni, csak annyit mondasz: „oké, most nyomás alatt vagyok”
• amikor túl sok döntés van, nem még többet agyalsz, hanem előveszel pár „biztos” megoldást, amin nem kell gondolkodni
• amikor elindul a „már mindegy”, inkább azt keresed: mi lenne most a legkisebb folytatás?

Egy mondat, amit magaddal vihetsz: „Ma nem kell tökéletesnek lennem. Ma elég az elég jó.”

Ha van kedved, írj két oszlopot egy papírra. Nem azért, hogy még több szabályod legyen, hanem pont azért, hogy ne kelljen mindent egyformán komolyan venned. Sokszor már ettől is csökken a „mindent vagy semmit” feszültsége!

Nem alku tárgya (ami tényleg fontos és funkcionális):
– __________________________________________
– __________________________________________
– __________________________________________

Rugalmas (amiben lehet választás, kímélő verzió):
– __________________________________________
– __________________________________________
– __________________________________________