Van az a helyzet, amikor épp próbálsz valami nagyszerűt tenni magadért, de a környezeted értetlenkedik, és elkezdik mondogatni: „Egy kicsi belefér.” „Most ezt sem?” „Ugyan már.” És ilyenkor nem is az a nehéz, hogy mit eszel vagy mit nem. Hanem az, hogy közben emberként vagy jelen: szeretnél kapcsolódni, nem kilógni, nem kellemetlen lenni, nem “különcködni”. Tovább …
Amikor a tökéletesség biztonságot jelent Van az a fajta diétázás, amikor nem is az a legnehezebb, hogy mit eszel, hanem hogy közben folyton figyeled magad. Mintha a fejedben menne egy kis ellenőrző lista egész nap: „oké volt?”, „belefért?”, „nem rontottam el?”. Mintha minden nap egy kisebb vizsga lenne! És ha egy ponton elcsúszik valami – Tovább …
Amikor a tested jelez, és te ezt akaraterő-problémának nézed Van az a úgy, hogy reggel fejben még megvan a terv. Elindulsz egy nagy elhatározással, aztán délutánra egyszer csak beköszön a kibírhatatlan éhség, a fáradtság, vagy az ingerlékenység, ami miatt még szégyelled is magad. Ilyenkor nagyon könnyű azt mondani: „Gyenge vagyok.” Mintha ez az egész egy Tovább …
Van az a pillanat, amikor egyszerűen eltűnik a diétázás iránti lelkesedés. Nem történik semmi látványos, nincs nagy dráma, csak azt veszed észre, hogy ami pár hete még működött, az most valahogy már nem. Aminek korábban simán ellenálltál, most lecsúszik, vagy amikor mentőkötelet keresel, nincs a táskádban semmi bekészítve. És ilyenkor nagyon könnyű magadra mondani valamit, Tovább …
Van az a pont egy diéta vagy életmódváltás során, amikor már nem azon gondolkodsz, mit kellene enned, hanem azon, hogy van-e még egyáltalán erőd ezzel foglalkozni. Nem azért, mert ne tudnád, mi lenne az „ideális”, hanem mert elfáradtál abban, hogy folyamatosan figyelned kell magadra, előre gondolkodnod, tervezned, döntéseket hoznod, miközben próbálsz a szabályoknak és elvárásoknak Tovább …
